Barion Pixel

Építs versenyflottát közösségben!

Nehéz elhinni, hogy minimális anyagi erőforrásokkal és néhány lelkes önkéntes munkájával mindössze egy darab Lézer osztályú hajó importálásának az árából 10 Oz Goose vitorláshajó épült meg a Fülöp szigeteken. A következő történet, amelyet Michael Storer írt, inspirációként is szolgálhat a magyarországi amatőr hajóépítő közösség számára.

Kevesebb, mint 10 ezer amerikai dollárnak megfelelő összegből egy 10 hajós versenyflotta épült felnőttek és tizenévesek számára szülők és kisvállalkozások anyagi támogatásával. Amint tudjuk, a vitorlázás túl drága dolog a fejlődő országok számára. Vagy mégsem?

Ez a lent látható szoros versenyen készített fotókon jól látható. A flotta költségének csaknem felét helyi kereskedések és vitorlagyártók szponzorálták. A többit a résztvevők fedezték. A verseny-flotta szervezési feladatait egy önkéntes, Roy Espritu végezte a helyi hajóépítő közösség (Pinoyboats.org) színeiben.

A hajók furcsán néznek ki, nem? De hogyan teljesítenek? A végsebességi rekordok az elmúlt két évben folyamatosan emelkedtek (egyszemélyes legénységgel). A kezdeti 12 csomós (22,2 km/h) rekordot Közép-Texasban döntötték meg egy ár-apály-mentes tavon 12,9 csomóval (23,8 km/h, erről egy ütős videó itt), ezután következett a szinte hihetetlen 13,8 csomós (25,5 km/h) rekord a Fülöp szigeteken. Egyes, nem hivatalos mérések szerint a hajó 15 csomóval (27,7 km/h) is tud haladni – lásd a lenti fotót a hajó tervezőjével a fedélzeten.

A Fülöp-szigeteki Taal tó partján lévő jacht klub az egyik legaktívabb az országban, és leginkább a kéttestű Hobie 16 hajótípusra helyezi a hangsúlyt, de az Oz Goose-os közösség is nagyon jön föl; a versenyeken a Hobie-k után következnek általában. Mivel a Hobie 16 túl drága az átlag középosztálybeli családok számára a vitorlásklub vezetősége úgy tekint az Oz Goose-ra, mint egy lehetőségre a klubtagság, és a tapasztalt vitorlázók számának növelésére, remélve, hogy a tapasztalat a haladóbb hajótípusok számára is lehetőséget biztosít a jövőben.

A vitorlásklub egyébként kezdők, és a sérült emberek számára is lehetőséget biztosít a versenyeken való részvételre.

De hogyan viselkedik a hajó ezzel a lapos orrtükörrel, és lapos fenékkel viharos, és hullámos a vizeken? A Taal tavon az év felében erős szelek fújnak, amelyek nagy hullámokat is generálnak, és a visszaverődés miatt nem egyenletesek. A Goose-ok mégis jól bírják mindezt, mert nagyon stabilak, és jól működnek akár egy szem 65 kg-os hajóssal erős (20 csomós) szélben is.

A fenti képeken látható, hogy erős szélben a megdőlő hajótest szinte levágja a nagyobb hullámok tetejét, így biztosítva sima utazást, enyhe szélben pedig a nagy felületű 8,2 m2-es vitorlák biztosítják, hogy ne hánykolódjon a hajó.

Ami még ennél is érdekesebb, hogy az általában 10 nap alatt megépíthető hajók a lelkes családok, és támogatók közreműködésével három nap alatt elkészültek.

A csapat tagjai az elmúlt 18 hónapban több helyszínen (Luzon-on, és Cebun) is megvalósították ezt az instant flottaépítést, vitorlás-oktatást, és együtt hajózást. 2017-ben további hasonló projekteket tervezünk egy másik szigeten.

Oktatási célokra kiválónak találjuk ezt a hajótípust, mert nagyon jól működik két tanulóval és egy oktatóval a fedélzeten. A nagy vitorlafelületnek köszönhetően a hajó gyorsan reagál, így könnyítve meg a tanulást.

A fenti fotón ismert Fülöp-szigeteki versenyzők (Job Ferranco - versenyző, Clyte Bernado – paralimpiai csapat tag) próbálják ki a hajót.

Az Oz Goose építése könnyű, és helyben is beszerezhető építőanyagokból is megoldható. Az uszony, és vitorlázat jól fejlett. A hajó egy fővel gyors, és jól megy akár három emberrel is, oktatásra kiváló a legtöbb szélviszonyban. És ami a legfontosabb megépíthető 5-10 db ilyen hajó egy Lézer osztályú vitorlás árából, legalább is a fejlődő országokban.

Fejlettebb gazdaságú országokban is sok ilyen hajót építenek 1000 amerikai dollár alatt (vagy akár annak a feléből is), valamint profi minőségű anyagokból 2000 dollár körül.

Az építési útmutatók részletesek, és jól illusztráltak, csaknem 100 oldalon keresztül, lépésről-lépésre vezetik végig az építőt a modern hajóépítő módszereken. Maga az építés megfelel egy hajóépítő tanfolyamnak is.

Michael Storer

Fordította: Mezei Csaba

Megjegyzés: Az Oz Goose magyar nyelvű építési útmutatója már megrendelhető az Amatőr Hajóépítők Közösségének web-oldalán.

Az OZ Goose nemzetközi weboldala (angol)

Az OZ Goose közösség Facebook oldala

A hajó adatlapja és az építési útmutató megrendelése

Építs versenyflottát közösségben!