Egy kis vitorlázás, néhány tanulsággal!

A következőkben Juhász Jenő cikkét olvashatjuk, akinek kalandos vitorlázásban volt része a Velencei tavon saját építésű OZ Racer-ével. Jenő már őt éve teszteli Michael Storer világszerte sikeres hajóját, sokszor szinte extrém körülmények között vitorlázó társai nem kis elismerése mellett. Lássuk a sztorit:

2017 július 8. Velencei tó, Agárd VVSI.

Délután 1 körül értem le a Velencei-tóra, a VVSI kikötőbe.

Egész héten készültem rá, minden előrejelzés egész napra, különösen délutánra, 25-30 Km/órás, egyenletes északnyugati szelet jelzett, eső nélkül, 30-32 fok meleggel. Nosza, gondoltam, minden ideális egy rekord-döntő, tókerülő KékMadzag kör megfutására. Minden szépen indult, de persze a szél messze nem volt a beígért erejű, max. 10-15 Km/ó lehetett. Sebaj, így is jó, túrázok egy kellemes kört és annyi…

Terv szerint, kb. 1 óra alatt el is jutottam Velencéig, ahol a „régi” ismerős, vízibicikli kölcsönzős jóindulatából kiköthettem az OZ-t a kölcsönző stégjénél. Egy gyors fagyi elnyalás után indultam visszafelé, tervezetten a tó északi partján, a KékMadzag következő fordulópontjához, a sukorói evezőspálya végén levő mólóhoz. Velencét elhagyva, a nádas szorosán át irány Északnyugat. (Ebben a szorosban MINDIG szembe fúj a szél, vagy sehogyan sem. Hosszas cirkálás, szenvedés az átjutás most is, természetesen…) Épp siker, majdnem túl vagyok rajta, Velence már kb 1 Km-re mögöttem, a VVSI pedig légvonalban legalább 6-7, amikor örömmel nyugtázom, hogy az eddigi lassan villogó, első fokú viharjelzés váltott másod fokúra, gyorsan villog, tehát jön a zegernye a nyakamba.

Persze, elsőre átfutott rajtam a gondolat, hogy még a Tisza-tónál mondtam néhányunknak, hogy azzal, hogy egyre erősebb szelekben próbálok stabilan vitorlázni, azzal fixen előkészítem magamnak az igazi rettenetet, ami előbb utóbb biztosan bekövetkezik. No, gondoltam, ez lesz az……

Észak felől erősen kezdett sűrűsödni a felleg, pöpec kis zivatarcella állt össze, de a mozgását figyelve bíztam benne, hogy elhúz inkább délkeleti irányban. Mobiltelefon elő, met.hu, radar kép. Látszott, hogy kis szerencsével csak a szélét kapom el, de a mozgását látva érezhető volt, hogy azért nem semmi a darab. Innen kezdődött hideg fejjel az agyalás, mi tévő legyek? Először is a zegernye északról jön, tehát vele a szél is északi lesz. A nádasban nem szívesen vészelném át, Velence, no az visszafelé van, nyílt vízfelületen át, egyenesen a vihar karjaiba. Az egyetlen jó választás, irány a déli part, a várható szél is arra sodorhat, eleve jobb ott lenni. A strandok is sűrűn vannak arrafelé, kikötni is egyszerűbb bármelyiknél.

Miután a cél megvolt, következett a tárgyi rákészülés. Mentőmellény felvesz, az elsőfokú, kötél általi égési sérülések megelőzésére vitorlázó kesztyű felhúz, telefon, rettentő kés a mentőmellényben rögzít, sapka szembehúz, a napszemüveg csapó eső ellen is jó, plusz mindenre elszánt marcona tekintet, oszt hajrá.

Végszóra felbukkant a vízirendőrség motorosa is, no gondolom, lesz itt ejnyebejnye, kivisznek az első strandra, ahol várhatok holnap reggelig, de nem, inkább három SUP-on evező leányzó felé indultak először, (megértem…) de szúrós szemmel engem is figyeltek. Kesztyűt, mentőmellényt látták rajtam, s integettem, hogy minden OK., megyek kifelé. Ennyiben maradtunk.

A terv az volt, hogy a déli part közelében szépen ólálkodom nyugati irányban, a VVSI felé, addig, amíg bírom teljes vitorlával, reffelés nélkül. Ha nem bírom, hamar kiderül, perecelek egy nagyot, de legalább partközelben, strandon. Ott reffelhetek bátran, vagy ki is várhatom a vihar végét.

Jött a vihar előtti szélcsend, kicsi pörgős szellőcske, azután lecsapott, ahogyan szokott. Először elkezdett egyenletesen erősödni a szél, majd amikor már kezdtem megbarátkozni vele, akkor jöttek a még hihetetlenebb erejű, egyre kitartottabb szélrohamok.

Az eddigi tapasztalatok alapján annyit tudtam a lugger vitorláról, hogy ha teljesen szélbe állítom, eleresztem a schottot, erős szélben elkezd csapkodni a felső keresztfa és a bum, természetesen ellenütemben, ami simán képes kettétépni a vitorlát. A szél kezdte elérni ezt a pontot… A vitorlát pár fokkal beljebb húztam, hogy éppen ne csapkodjon, de az ereje is tolerálható maradjon. Éééés sikerült! A vitorla szépen kiadta a formáját, éreztem, hogy a domború oldalán eszelős erővel kezdi szívni a szél, nekilódult az OZ, nem is akárhogy. Az akkor már 40-50 centis hullámokat is szépen vette a kicsike. Egészen a fartükör közelében sikerült stabilan kiülni a hajót, az orra nem túrta a vizet, hullámvölgyben sem, a hajó dőlése is tűrhető maradt. Ekkor jött a csoda, az OZ nem küzdött az elemekkel, csak párnacsatázott. Elképesztő módon nekilendült, szinte fickándozott a hullámokon. Eszelős, de kontrollált nyargalás kezdődött, úgy 5 kilométeren át! A nagyobb, sportos hajók látszólag mind kidőltek, sodródtak a part irányába, beljebb csak tőkesúlyos hajók maradtak motorozva a kikötők felé és persze a szörfösök.

Így sikerült eljutnom a VVSI-ig, ahol is jött a kérdés, hogy kikötni, de hogyan. Ha nagyon cudar a szél, legfeljebb megállok a strandnál, nem megyek be a kikötőbe. Végül is a mólók prímán kisimították a vizet, a szelet is fogták valamennyire, így egy rohammal, károkozás nélkül beszánkóztam a kikötőbe. A stégnél egy gyors fordulás, vitorla kilobogtat széllel szemben, stég mellé parkol, elkap, kiszállás.

Ennyi.

A teljes képhez hozzátartozik viszont, hogy ha a déli part felé menetben kap el a vihar, bőszeles, hátszeles menetben a 8.5m2-es teljes vitorla már kezelhetetlen lett volna, garantált az orra bukás. Ekkor egyetlen ésszerű lehetőség marad: betámasztani a nádasba, lereffelni a vitorlát minimumra és úgy továbbindulni. Cirkáló menetre, 45 fokban széllel szemben megint csak sok lett volna a vitorla. Korábbi viharos tapasztalat, hogy cirkáló szakaszban, széllel szemben fordulni nem mindig sikerül, a szél+a szembe jövő erős hullámzás visszanyomja a hajót. Éles menetben a hullámok be-be csapnak, folyamatosan ki kell merni a becsapó vizet. Amíg mericskézik az ember, nem tud pontosan irányt tartani, ideális szögben venni a hullámokat, a víz egyre jobban bever, még több víz a hajóban, még több vízkanalazás. Ekkor is egyetlen esély a lereffelt vitorla.

Tanulság: Az OZRacer tényleg príma kis hajó, komoly előnye a kicsisége, jól kezelhetően, könnyen perdül, fordul, kicsi a tehetetlensége, mivel pihekönnyű. Tulajdonképpen szinte szörfözni is lehet vele.

Ha nekiindulunk a víznek, mindig legyen „B” terv, fejben is játsszuk le, hogy mi lenne ha lecsap az áldás. Ha néhány órás túrára indulunk, minden legyen nálunk a legrosszabb esetre is, (kötelező felszerelés, plusz kötelek, rövid kötéldarabok a reffelt vitorla lekötéséhez, kés, vízálló mobil/tok).

A hajó műszaki állapota is legyen tökéletes, a kötelek, csigák jól működjenek, ne szoruljanak, gubancolódjanak. A ragasztott, csavarozott szerelvények ne csak „jóidőre” legyenek méretezve, ha kifutunk a vízre.

Lényeges a sok-sok öncélúnak tűnő gyakorlás is, hogy menet közben egy kritikus helyzetben automatikussá váljanak a szükséges mozdulatok, ne kelljen töprengeni, bizonytalankodni, amikor tényleg gyors reagálásra van szükség. Ráadásul, minél kisebb a hajó, annál gyorsabban történnek rajta a dolgok, nincs idő hezitálásra.
A sok gyakorlás közben kiismerhetjük a hajónk lehetőségeit, korlátait, tudását is. Így, „egymást” ismerve sokkal könnyebb átvészelni egy rázós helyzetet, úgy, hogy még örömünk is telhet benne.

Jó szelet!

JJ