A kajaképítésről és sok egyébről

A 2021-es Év Amatőr Hajóépítője díjak legszebb hajó kategóriájában a győztes Debreczeni Edit, aki egy gyönyörűen kivitelezett Barnabás XL kajakot épített.

Tekintve, hogy lányok ritkán adják fejüket hajóépítésre, fontosnak tartottam megkérdezni őt a tapasztalatairól és az építés motivációjáról.

Hogy érezted magad, amikor megtudtad, hogy idén te vagy az egyik díjazott?

Amikor átnyújtottad nekem a díjat, csak annyit tudtam mondani csodálkozásomban, hogy „köszönöm”… de ennél annyival, de annyival többről van szó! Nagyon meglepett ez a megtiszteltetés. Őszintén mondom, sosem volt olyan gondolatom, hogy ezt a kajakot össze kellene hasonlítani, vagy hogy én összehasonlítanám bármelyik másik hajóval, nem is úgy mutattam meg Nektek, hogy ez egy megmérettetés… fia ilyesmi gondolat nem volt bennem, sohasem. Amikor a kajakot vízre tettem ott a találkozón, nem volt bennem ilyen gondolat, valahogy nem erről szólt, nem ilyen gondolatokkal építettem. Örömködni mentem. Nekem a hajóépítés a belső utazásommal, a felismeréseimmel fonódik egybe. Rátalálni arra, hogy nekem ez való… ráismerni, hogy miért érzem építés közben ezt a lelkesedést és egyben ezt a békét… az, hogy ha hajót építek, az valami belső bizonyosság – ehhez, biztosan értitek, nem kell külső megerősítés.. inkább csak azt éreztem, az viszont nagyon is bennem volt, hogy ott legyek veletek, azzal a sok klassz hajóval, a szüleim mosolygós arcát látni, beszélgetni a sok hasonszőrűvel… végül úgy alakult, hogy el tudtam menni, elvittem a kajakomat és boldogan megmutattam Nektek. Hogy ennyire tetszik Nektek a hajóm, nagyon megérintett. Az, hogy elismeritek a kidolgozását, a beleépített ötleteket, azokat a kis részletmegoldásokat, amik a kajakos csavargásaimon kikristályosodtak, amikről tudtam, hogy praktikussá meg használhatóvá tesznek egy hajót, és tudtam, hogy ezekkel módosítani szeretném az alapformát – ezek a kis részletek, örülök, ha Nektek is tetszenek. Jó érzés volt, hogy a hajó tervezője is elismeréssel figyelte meg ezeket, volt, ami neki is új volt és inspiráló, például a házilag gyártott állítható lábtámasz.

De leginkább a lelkesedésemet éreztétek talán meg, hogy az mennyire átitatja ezt a kis hajót…

Hogyan jött az ötlet, hogy saját hajót építs?

Hosszú évekkel ezelőtt kezdtem el aktívan kajakkal túrázni, tulajdonképpen amennyit és amerre csak lehetséges, a Baltikum folyóitól, tavaitól kezdve (abba a tájba teljesen szerelmes vagyok) a szó szerinti tengeri kajakozásig, talán semmiben sem érzem magam otthonosabban, mint vízre szállva az expedíciókban… Egészen pici gyerekként meghatározó emlékem, ahogyan a pengetestű Tornado katamaránunk orrán hasalva bámulom, ahogyan a hajó szó szerint szeli a vizet, ahogyan a hullám felfut a hajótesten. Tulajdonképpen ennek a csodálását azóta sem hagytam abba…meg lehet, hogy nem is akkor kezdtem…

Amióta túrázok a különböző vizeken, mindig is terveztem saját hajó építését, mert egyrészt mentem már sokféle polietilén tengeri kajakkal, régóta megvan a RTM Ysak-om, rajongok érte és kilométerekről megismerem a gyönyörű formáját… ezek csodálatosan strapabíró és terhelhető hajók, de valami olyanra vágytam, amit egyedül is emelgetni tudok és nem szorulok segítségre, ha fel kell kötnöm az autó tetőcsomagtartójára. Másrészt, saját kezűleg alkotni varázslatos dolog, hajót még nem építettem ilyen formán (legalábbis kajakot nem – édesapám különböző vitorlásainak építésébe gyerekkorunk óta be voltunk vonva a testvéremmel) de a házunkat saját kezűleg építettük, a bútorok nagy részét magunk alkottuk, szóval abszolút tudom milyen az, amikor valami a kezünk alatt nyer életet és formát. Biztos voltam benne, hogy a hajóépítésnek és nekem dolgunk van egymással.

Volt valaki, aki inspirált ebben?

A saját kajak építésének lehetősége mindig áhítattal töltött el és biztos voltam benne, hogy ez az én utam. Másrészt, hajóépítő lányaként születtem, úgy nőttem föl, hogy ismerősök az anyagok, a szerszámok, a technológiák, nagy részét a munkafolyamatoknak már eddig is csináltam sokszor, jól ismertem sok mindent (aztán persze voltak olyanok, mint pl. az üvegszalaggal laminálás, amit én még egyedül eddig nem csináltam, óriási tanulás és kaland volt az egész és bizony volt, amit visszacsiszoltam és újra kellett kezdeni de ez így volt rendjén hiszen tanultam)… és adott volt a munkához a megfelelő tér és a helyszín, ami tudom, mennyire nagy előny, valamint nekem is megvannak a szerszámaim és tudok is velük dolgozni. Azt is tudom, szerencsés vagyok, mert a vitorlásaink építésébe gyerekkorom óta bevont édesapám, aki szintén az amatőr hajóépítő közösség aktív tagja. Apukám (Debreczeni József, aki idén szintén elismerést kapott az oldalúszóval ellátott, innovatív SecPerc kenujáért) a legrendesebb, legsegítőbb szándékú és legnagyobb tudású emberek egyike, akit ismerek. Szerencsétek van amatőr hajóépítők közössége szinten, hogy körötökben tudhatjátok (tudhatjuk), de tényleg! Ő egy igazi tudástár, aki örömmel osztja meg minden tapasztalatát (iszonyat sok van neki). Csak nem ért (ő sem) az önreklámozáshoz egyáltalán – elképesztően szerény – ami nem is baj, de abszolút fontos visszajelzés volt ez a díj most neki is! Én nála innovatívabb tervező fejlesztő elmét még nem láttam. Már tinédzser korában újított, konstruált, a könnyűbúvárkodástól kezdve a hajóépítésig rengeteg területen. Miközben telefonál, fél kézzel csak úgy mellékesen rajzol és statikai számításokat végez, hajókat, emelőszerkezeteket, vitorlaformákat tervez… Elképesztően gyakorlatias és racionális – teljesen más, mint én 🙂 én máshogy közelítek, ő kiszámol valamit, én meg látom a szépet. De hát így vagyunk jók együtt!

Fontosnak tartom, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk annak, ha egy hölgy vállalkozik hajóépítésre. Mit gondolsz arról, hogy ezt a hobbit inkább fiúk szeretik?

Az átadáson is elhangzott, hogy ez a hajóépítés fiús dolog, de elképzelni nem tudjátok, mennyi időt töltöttem, amerre csak jártam, hajók bámulásával, kipróbálásával, különböző tervek letöltésével és végtelen tanulmányozásával… Nekem is ilyenek vannak ám az éjjeliszekrényemen, nem csak Nektek .. Hát, ha valaki hajóépítő lélek, akkor mindegy fiú e vagy lány! Én ezt nem hangsúlyoznám ki, meg nem is kerítenék ennek nagy feneket, de gondolom, hogy unikális talán némiképp… de én ezt kevésbé tartom meghatározónak.

Bár, lehet, hogy valamennyire mégis számít, bizonyára érzelmekkel átszőttebbé teszi ez a hajóépítéshez a közelítésemet, meg azt, ahogyan beszélni tudok erről. Talán pici élénk színfolt is lehet ez a hajóépítők közösségén belül.

Igen, én vagyok az a lány, aki tavaly végigsimogatta a hajóitokat és lehet meglepő módon keresztkérdéseket tett föl anyagokról, módszerekről, fontos kérdésként, hogy ha újra kezdenétek, mit csinálnátok másként.. én voltam az!

Szóval tapasztalatom már volt, hogy körvonalazni tudjam, mit szeretnék. Sok-sok külföldi tervem van meg most is kinyomtatva, készen az építésre, bármelyiket választhattam volna, de egyiknél sem éreztem azt a bizonyos késztetést, hogy ennek most azonnal nekiállok!

A pillanat akkor ért, amikor tavaly a találkozón beleülhettem Kiss Attila „újságpapíros” Barnabásába… Igen, vannak kecsesebb, elegánsabb nyugat-grönlandi kajakformák, gyorsabbak is… persze… de én olyat szerettem volna, amiben nyugalom van, nézelődés van, stabilitás van, nem kell semmivel birkózni, nem kell feszülni, nem akarok én gyorsasági rekordokra törni.. csak egyszerűen és kellemesen, fotózgatva, beszélgetve, ÉLVEZNI szeretném a vízen létet, egy olyan hajóban ami méretben minden paraméterében pont olyan, ami jó kompromisszum nekem rövid utakra, egy napos csavargásokra. És ez a kajak, ez ILYEN! Mióta készen van, nyomultam vele az Ipolyon föl-le, a Dunán ide-oda, a Balatonon, Tisza-tavon többször is – és imádom! Magát a hajót is, meg összességében azt a könnyebbséget is, amit könnyű kis fa hajóként számomra lehetővé tesz.

Hogyan élted meg magát az építés folyamatát? Inkább egyedül dolgoztál rajta vagy édesapádon kívül segített más is?

A kajak tavaly augusztus óta épült, és csak idén – pont anyák napjára – lett készen, de fel sem merült bennem, hogy ennek időre, minél hamarabb készen kellene lennie. Egyszerűen annyira imádtam csinálni, hogy akár az idők végezetéig építettem volna szívesen! Volt, hogy a vírus megakasztott, kivont kis időre a forgalomból, de mindig lehetett vele haladni egy-egy kis simításnyit, mindig öröm volt haladni vele. Télen, vagy amikor olyan volt az időjárás, bent a házban tudtam csak dolgozni rajta. Elfoglalta a nappalit, de imádtam, ahogyan az életünk része lett. Nehezen leírható érzés hazasietni a munkából átvenni a játszós ruhát és belefeledkezni! Szerencsés ember, aki megtalálja ezt az üzemmódot és létezni tud így.
Igen, hallottam olyan hangot, hogy hát én ezt nem is egyedül építettem! Ez pontosan így is van, sosem mondtam mást, sőt, én erre kifejezetten büszke is vagyok, és az, hogy ebbe az építésbe néha bekapcsolódtak a gyerekeim, a barátaim is, az különös öröm volt.

Édesapámmal pedig ezt ketten építettük, így is kezdtünk bele és végig így is gondoltunk rá. Nagyon büszke vagyok rá és, dédelgetett valóra vált álmom, amit tudatosítok is magamban, hogy mennyire ritka kincs, hogy az apukámmal közösen dolgozhattam rajta és ez örökre az enyém… sokak, akiknek meséltem erről, könnybe lábadt szemmel hallgatták. Mert ritka dolog ez, ha valaki az édesapjával véghez vihet egy ilyen közös alkotást: ez az egész folyamat kettőnkről is szólt. Ennek az egésznek ez kifejezett hangsúlyos jellemzője volt, markáns meghatározója! Az más kérdés, hogy amit csak lehetett, igyekeztem magam csinálni, és nem hiszitek el, de az volt talán a legnehezebb, hogy „megakadályozzam” őt, mint tapasztalt és maximalista és bizony türelmetlen mestert, hogy néha nélkülem dolgozzon rajta! Nehéz volt elhitetni vele, meggyőzni őt, hogy nem sietek sehová, nem hajt a tatár, nincsen határidő… hogy ez öröm-kajaképítés, és hogy ez nekem így fontos, és így ahogy van, így a jó.

Amúgy, szerintem, a hajóépítés sosem volt magányos elfoglaltság. Hacsak nincs valami kényszerítő körülmény… én ezt inkább közösségi dolognak, csapatmunkának láttam, bármerre is néztem körül a világban, bármit is olvastam. A hajóépítés miért is kellene, hogy magányos dolog legyen? Én boldog vagyok, hogy ezt együtt élhettem át azokkal, akiket szeretek. Néha jó volt EGYÜTT dolgozni rajta velük.

Sokszor meg a legboldogabb dolog volt egyedül dolgozni rajta, akkor csak úgy jönnek a végtelen gondolkodások, aztán végül pedig a legkülönösebb az, amikor már nincsen csapongása az elmének, megszűnik minden egyéb, csak a mozdulatok vannak.

Köszönjük szépen, hogy megosztottad ezeket a gondolatokat. A közösség igazán büszke rád, örülünk, hogy ilyen sok örömet okozott az építés.

Én is köszönöm! Jó érzés együtt örülni!

Óriási dolog, hogy éltetitek ezt a közösséget, Csaba, hogy ismerhetjük egymást mi mind, azok, akiknek ez a szenvedélyünk. Óriási tapasztalatcsere és kollektív tudástár és még sok minden egyéb! Rengeteget lehet egymásnak segíteni. Köszönöm a tervet is, Fügének, a hajó megálmodójának, akinek az elismerése igazán megható volt. Köszönöm továbbá Kiss Attila minden segítségét, a rám szánt telefonpercekért és a türelemért nagyon hálás vagyok neki.

Azt gondolom, ha valakit húz valami felé a szíve, a lelkesedése, rá kell csodálkozni a saját magunk számára kitalált kifogásokra, félre kell tenni a bizonytalankodást meg az aggodalmakat, és csinálni kell, amiről érezzük, hogy nekünk való.

Boldog tevékenykedést, felszabadító rácsodálkozásokat és sok-sok meghatározó pillanatot kívánok mindannyiunknak!!! Találkozunk a vízen!

Bővebben a Barnabás XL kajakról