Business Joomla Themes by Justhost Reviews

Egy kielboat újjászületése

Kategória: Hírek Közzétéve: 2015. július 22. szerda Írta: csaba_admin

Ha egy hajószerető embernek azt mondanám, kettévágtam egy 50 éves kielboatot, biztosan ferde szemmel nézne rám, és talán azt hinné, biztosan valami trendi stúdió lakás tulajának akarom eladni, hogy vitrinként használhassa.

 

 

Én viszont ennek pont az ellenkezőjét szerettem volna: elérni, hogy a hajó újra régi fényében pompázva szelje a habokat. A következőkben leírom, hogyan sikerült egy pusztulásra ítélt hajót újjávarázsolni, és vízre bocsátani, egy kicsit másképp.

A kielboatozás a XX. század elején volt nagyon népszerű, amikor a polgáriasodó rétegek hasznos szabadidős tevékenységet kerestek maguknak. A benépesülő Római part (Budapesten) jelentette ennek a sportnak a központját, ahol sorra létesültek csónakházak, és közösségek. (Az apai nagypapámnak is volt egy ilyen hajója, amely egy 2. világháborús bombázás miatt elpusztult.) A kommunizmus alatt ugyan fennmaradt az evezős kultúra, de a hatalom nem sokat tett annak megőrzéséért, így szépen lassan elsorvadt, a hajóépítő műhelyekkel (és a tudással) együtt. A kegyelemdöfést a rendszerváltás utáni privatizációból eredő csónakházbezárások adták meg. Rengeteg hajót dobtak ki, égettek el, vagy használták fel dekorációként. Egy-egy hajó még a mai napig is „díszíti” a köztereket egy szebb kor mementójaként (lásd az alábbi fotómontázst egy-két számomra elszomorító példával).

Jelenleg már csak néhány helyen tartanak kielboatokat a római parton és más helyeken. Építéssel már senki, felújítással csak elvétve foglalkoznak. Nekem két ilyen hajóm is van, az egyiket egy lebontásra váró csónakházból (Vöcsök II) mentettem meg, és egy raktárban porosodik felújításra várva, a másikat pedig egy apróhirdetésben találtam. Az utóbbi hajót szerettem volna mindenképpen vízre tenni, de az nem volt túl jó állapotban, hét méteres hosszával pedig nem fért be a műhelyembe, hogy dolgozhassak rajta. Ráadásul végeztem egy kutatást a fellelhető csónakházak szabad helyeiről, és tárolási költségekről, ami még jobban elvette a kedvem a folytatástól.

Aztán a Neten kutakodva találtam pár fotót, amelyek abba az irányba tereltek, hogy talán át lehetne alakítani a hajó valami mássá. Rájöttem, hogy a hajótest alakja lehetővé teszi, hogy egy rövidített verziót alakítsak ki belőle. Ezek után ki is tűztem a célt magam elé: egy olyan hajót szeretnék építeni a kielboatból, ami megjelenésre hasonlít az eredeti hajóra, viszont kisebb, könnyebben szállítható, tárolható, és egy-két személyes. Az evezés módja még a mai napig is nyitott, de számba vettem a hagyományos páros evezőt, kenu-, és kajakevezős meghajtást is. Ezen kívül a hajó vitorlásításán is gondolkodtam.A következő két fotón lévő hajók sok inspirációt adtak.

A döntés megszületése után el is kezdtem a méregetést, keresve a legalkalmasabb pontot a vágáshoz. Amikor megtaláltam a keresztmetszetben egymáshoz leginkább hasonló részét a hajónak, kijelöltem, és elkezdem a vágást, ahonnan már nem volt visszaút. Sokáig senkinek sem beszéltem a projektemről, mert egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy mi sül ki az egészből.

A vágás után összeillesztettem a hajó két végét, és rögtön láttam, hogy nem 100%-osan passzol egymáshoz a két darab. A két darabot ideiglenesen a hajóperemhez csavarozott lécekkel rögzítettem egymáshoz. Amatőr hajóépítőként mindig van nálam otthon egy kis epoxigyanta, és réteget lemez lapok, úgyhogy el is kezdtem a pótlások beépítését.

A lapok beragasztása után sűrített epoxival igyekeztem a hajó eredeti vonalait helyreállítani. Közben rájöttem, hogy az eredeti palánkok között is végeznem kell kitöltést, mert sok helyen találtam réseket, repedéseket, ami egy 50 éves hajó esetében persze nem meglepő. A hajó alján végigfutó kielt is pótolni kellett, illetve egy réteg 220 g/m2 –es üvegszövet borítást is kapott a hajó alul, csaknem az egész hosszában.

A javítások miatt a hajó külsejének lefestését nem tudtam elkerülni, de a végeredmény láttán nem is bántam meg. Csiszolás után kapott a hajó kívül 2 réteg epoxi bevonatot, majd kétkomponensű alapozóval, és színezett hajólakkal fejeztem be a felületet. A felület minőségével nem voltam teljesen elégedett, de ezen a ponton már kicsit türelmetlenné kezdtem válni, mert a vízre tétel időpontja elérhető távolságba került.

Egy kis csinosítgatás után a hajótest elkészült.

A vízrebocsátás előtt még ki kellett találnom, milyen ülést tegyek a hajóba. A hajóperem alatt belül van egy erős léc, amely eredetileg a kétpárevezős hajó mozgó üléseinek sínét tartotta – erre a peremre készítettem egy ideiglenes ülést, illtetve vittem magammal több féle szivacsot, puffot, stb., hogy próbálgathassam a vízen.

A hajó veszettül jól nézett ki a Duna partján, mintha oda teremtették volna. Miután vízre raktam, már tudtam, hogy jól fog működni. Az első bizonytalan próbálkozások után hamar ráéreztem, és rájöttem, hogy az ülést egészen magasra, a korábban említett peremre is lehet tenni, így az üléspozíció egészen kényelmes lett.

A hajót legjobban kenuevezővel tudtam előrehajtani, de ki fogom próbálni páros evezővel is. A hajó fordulóköre nagyon nagy, kifejezetten nehéz vele kis ívben kanyarodni, de ez nem meglepő, hiszen a kielboatokat túrázásra tervezték (még kormánylapátjuk is volt). Éppen ezért viszont az iránytatása nagyon jó, és két ember súlyát is jól elbírja. A végleges ülést még néhány teszt után fogom elkészíteni. A továbbiakban még szeretném tesztelgetni a hajót, a tapasztalataimat pedig itt is megosztom majd.

Összefoglalás:

Nem bántam meg, hogy belevágtam ebbe a projektbe, és másnak is szívesen ajánlanám, hogy kövesse a példámat. A módszerrel persze lehet egyet nem érteni, de szerintem a lényeg, hogy a hajó vízen van, és örömet okoz a tulajdonosának.

Végül íme egy rövid videó az építésről, és a vízre-bocsátásról:

Találatok: 3431